Társkereső tag korrekt bemutatkozása

Sajnálatos, hogy a társkereső tagok sokan nem csak a képet nem teszik ki, de a bővebb kifejtésre adó leírást sem készítik magukról, amely saját egyéni gondolatuk kifejtésére adna lehetőséget.
Sokszor oda van írva, hogy majd később, aztán ez persze el fog maradni olyannyira, hogy sosem kerül kitöltésre. Míg mások azt írják „nem sok értelmét látom, hiszen úgyis a személyes találkozás a lényeg”. Valóban a személyes találkozás a lényeg, de addig a megfelelő ismerkedési szakaszokon keresztül el kell jutni.

Ennek az első fázisa a megfelelő bemutatkozó elkészítése, a másik néhány levélváltás, vagy chatelés, a harmadik lehet a telefonbeszélgetések, majd ezt követheti (ha mind a kettő fél úgy látja) egy kölcsönösen egyeztetett időpontban való találkozás. Visszatérve a megfelelő bemutatkozáshoz és egyúttal a komolyságot is jelzi minden paraméter korrekt kitöltése, amit elég gyakran egy kis ügyeskedés övez, finoman szólva. Például a kornál a fiatal társkereső urak egy kicsit idősbitik magukat, az idősödő társkereső urak és hölgyek, pedig fiatalítják magukat pár évvel. A fiatal urak a magasságot egy kicsit felfelé korrigálják, a nők pedig a súlyt lefele mérséklik. Ha ez valóban egy pár centi, vagy 1-2 kg, szerintem - nevezzük ügyes „marketing politikának” - nem egy főben járó vétség, és nem is kell ezt senkitől számon kérni. Egész konkrétan arra gondolok, hogy 81 kg valóságban, de 79kg súlyt ír be valaki, hát ez valóban egy könnyed fényezésnek tekintsük valójában.
Ezzel szemben azonban sajnos voltak visszajelzések, erős túlzásokról, súlyban, magasságban, szélességben, minden paraméterben, ez viszont már nem „marketing”, hanem megtévesztés, félrevezetésnek nevezhető.

Tehát gondolkodjunk úgy, ha a másik ugyanennyit hozzá tenne, vagy kivonna a paraméteréből, és amikor találkoznánk, ez nekünk csalódást okozna vagy sem. Tehát olyan mértékű tudatos paramétertorzítást ne vigyünk be semmi képen sem, ami a másik csalódását fejti ki, mert már távolról jól látható, hogy a közelében nincs az adatlapon megadott paramétereknek, így az urak a magasságnak, a hölgyek pedig az alakjuknak. A két társkereső nem között ez egy súlyponti kérdés szokott lenni. És most szó-szoros értelmében is értendő.

Olyan kifogással meg senki nem jöhet, hogy amikor kitöltötte az adatlapot, azóta történt ilyen mértékű változás, ha viszont ezt mégis változás lenne, akkor feltétlenül az adatlapot korrigálni kell. (Egy súly növekmény mind a két nemnél előfordulhat, ha mondjuk 6 hónapot, vagy egy évet meghaladó tagsággal bír a társkereső oldalon.

F É N Y K É P

Nekem az a véleményem, hogy a fénykép csak annak fontos, aki mindenárom valakit meg akar, vagy megszeretne ismerni!

Valakit megismerni a legjobban személyesen "lehet", mivel a fénykép egy ember külsejét mutatja, de a belsö "gondolatait" nem!

Természetesen könnyebb egy "valakivel" beszélni, vagy írni, ha láttam kivel is beszélek, kivel is írok,  de.....................

akire kiváncsi vagyok és fénykép nélkül is felkeltette az érdlödésemet, abból a kapcsolatból jobban kialakul egy tartós és positív értelmü kapcsolat, ami lehet csak baráti- vagy éppen partnerkapcsolat.

Amikor ez a "kapcsolat" kialakult, akkor már egészen másképp néz ki a dolog és elküldhetik az emberkék, tehát az itt beiratkozott Tagok, a fényképüket, akinek csak akarják, tehát nem az egész világnak mutogatni, hogy na ez én vagyok!

Nem beszélve arról, hogy mindenki a legjobbat szeretné úgy írni, mint mondani, de föleg mutatni sajátmagáról, ami magától értendö, de azért nem is kell az embereknek egymást egy Internet Oldalon etetni! Minden embernek meg van a maga jó- és rossz tulajdonsága! Ezek a tulajdonságok nem mutatkoznak egy fotón sem!!!!

Én sem tettem fel fotót magamról, de nem is fogok, hiszen, akikkel komolyan levelezek, azoknak elküldtem a privát E-Mail címükre a fotómat!

A fénykép nem zárja ki az ismerkedést

A fénykép nem zárja ki az ismerkedést, a találkozás szükségességét! Két dolgot viszont minden képen elősegít. Az egyik, hogy egyáltalán szóba jöhet e kinézetre /már ez is komplex értendő, hiszen a kinézet sok apró részletből tevődik össze./. Most azzal ne jöjjünk csak a belső számít pont ebben a világban???!!! Nem vagy Te sem ennyire naiv!!! Úgy sem hiszem el. Azt sem, hogy ez alól Te kivétel lennél. A másik, hogy megelőzi a sok fölösleges köröket, amit egyébként a fénykép alapján élből kizártunk volna. Ugyanakkor, ha valaki tetszik a kép alapján még nem jelent semmi különöset. Úgy kell elindulni, két klassz ember találkozik beszélget egy jó egy ital mellett a többi innét alakul..... Szóval tuti tipp NINCS! DE! Annyit ellehet érni, azért, hogy már BOLDOG-BOLDOGTALANNAL NE KELJEN TALÁLKOZNI! És ez szerintem, ha valóban ész érvel átgondolod, akkor belátod a szükséges előzetes KORREKT információ szükséges, hogy úgy érezzük legalább induláskor ELKÉPZELHETŐ.... valami, és bármi:) Vagyis a fénykép kell, mert gondolom Te nem ugy keresel, akinek van képe azt nem nézed meg, hiszen úgyis a belső számít. Ez a szólás a külsejükben bizonytalanoké, akik egyébként egyáltalán nem biztos, hogy nem lennének vonzóak. De ne azzal törödj most /magadnak tetszel e. Bár ez alapvetően fontos lenne Neked!/, hanem hagyd meg ezt a döntést -bár esetleg nem vagyok elégedett- DÖNTSÖN a másik, talán épp neki "ÉN" kellek.

Azért jönni a belsővel, az is számít

Azért jönni a belsővel, az is számít? PERSZE? HOGY SZÁMÍT. De ez nem zárja ki hogy a KÜLSŐ IS. Ma beszélünk ebbe a felszínes világba,, hogy a külső szűmít, sokaknak csak az számít. Sőt hamarabb érvényesülnek a jo külsejű emberek minden területen. SAJNOS? Lehet, de tetszik, nem el kell fogadni...

Fényképre a nők is jobban harapnak

Annyiban senki nem vitatja, hogy az élő találkozás a legfontosabb, de az oda vezető úthoz szükséges:
1 Egy részletes bemutatkozó

2 Egy valósághoz közelítő fotó

3 Néhány levélváltás, amíg a felek szükségét érzik

4 Ezután telefoni beszélgetés

5 Ha még mindig oké akkor személyes találkozás.

Ez mindegyik fontos különben bárkivel ismerkedhetnék, ami azt jelenti vakon, mert úgyis élőben döl el. A felsorolt lépések lépcsők, szűrők, ahhoz hogy találkozzunk e.


Fényképre a nők is jobban harapnak nem csak a pasik kérik a fotokat, csak megjegyzem. ...és szerintem a fentiek alapján nagyban kilehet szűrni kivel találkozzunk és kivel nem.

 

Viszont

Viszont sokan elvárják, hogy itt hódítsd meg őket, mert úgy érzik a randi egy kiváltság vagy egy jutalom velük, ha igazi adonisz tudsz lenni egy olyan terepen, ahol tulajdonképpen nem is számít igazán. Nekik szól a kérdés, hogy a játék kedvéért vannak társkereső oldalon, vagy mert tényleg akarnak is maguk mellé valakit?

Fénykép

Teljesen igazad van, ami a fényképet illeti! Természetesen fénykép alapján jobban el lehet dönteni, hogy kivel akar az amber egyáltalán írni, a randiról nem is beszélve. Természetes, hogy az ember tudni szeretné, hogy egyáltalán kivel is találkozik, vagy éppen kivel szeretne találkozni és kivel nem!

 

 

Van aki nem tölt fel fotot mert a személyes

Van aki nem tölt fel fotot mert a személyes találkozás dönti el, hogy hogyan tovább. Igen, de valamit azért tudni kell a kezdet kezdetén is ahhoz, hogy egyáltalán ismerkedjünk e???? Így mindenkivel lehetne vakon találkozni, hiszen mindenki elmondhatja ezt. Szerencsére egyre több értelmes ember -akár nő, vagy férfi- van, aki kiteszi a valóságos fényképét Ha meg nem tetszem így sem akkor meg káér is lenne talizni nem de?